súlyfürdő
Az öregedési folyamatok hatására az izületekben csökken a rés, így az izületi felszínek közelebb kerülnek egymáshoz, előidézve a fájdalmas kopásokat.
A súlyfürdő kezelés során az izületeket „széthúzzák”, így az izületi felületek távolabb kerülnek egymástól, ezzel csökkentve a panaszokat. Mivel a trakciót vízben végzik, így az egyrészt kellemesebb élményt nyújt, másrészt pedig kevésbé terheli meg a kezelt testrészeket. Mivel a súlyfürdőt gyógyvízben végzik, így egy kezelés során valójában mind a súlyfürdő, mind pedig a gyógyvíz jótékony hatásait is élvezhetjük. A kezelés során a beteg nyaknál illetve kar alatt van felfüggesztve a vízben. A test súlya, valamint a víz felhajtóereje következtében a gerincben hosszirányú megnyúlás jön létre, ami felszabadítja a kompresszió alatt lévő idegszálakat, csökkenti a porckorongokra nehezedő nyomást, így a porckorongsérvek, kiboltosulások eredményesen gyógyíthatóak. Az ízületek berögzülését, izmok, inak zsugorodását lehet még ezen módszerrel gyógyítani, valamint alkalmas egyes izom-ín-ízület műtétek utáni rehabilitációra is. A súlyok használata fokozza az eljárás hatékonyságát, ugyanakkor a víz felhajtó ereje miatt mégsem terheli a beteget.
A cél legtöbbször az ágyéki gerincszakasz nyújtása, mert a gerinc káros elváltozásainak ez a szakasz van a legjobban kitéve, hiszen itt a legnagyobb a nyomó-igénybevétel, ugyanakkor ez a leghajlékonyabb gerincszakasz.
Ellenjavallt az ízületek akut gyulladása, csontritkulás esetén, valamint porckorong sérv műtét utáni 6. héten belül, gerincstabilizációs műtét után.
A kezelés időtartama 20 perc.
A súlyfürdőkezelés magyar találmány, Moll Károly hévízi fürdőorvos vezette be. Korabeli fényképeken látható, amint a betegek deszkakalodával a nyakuk körül úszkálnak a Hévízi-tóban, mialatt a derekukon vagy a bokájukon ólomsúlyok függenek.
Hazánkban az elmúlt több mint fél évszázad alatt a súlyfürdőkezelés széles körben elterjedt, azonban külföldön alig alkalmazzák, mert az eljárást nem alapozta meg szabatos biomechanikai elemzés, csupán a tapasztalaton alapult. A felfüggesztés módját, a súlyok elhelyezését és nagyságát lényegében „vaktában” határozták meg, és nem ismerték a kezelés során keletkező megnyúlásokat sem. Ezért az orvostársadalom egy része - különösen az idegsebészet - tartózkodó az eljárással szemben.
Nyilvánvaló tehát, hogy az eljárás kísérletekkel alátámasztott biomechanikai elemzésére szükség van, sőt az eredmények nemzetközi ismertetése esetén a módszer külföldi alkalmazásában is előrelépés várható.
